Petőfi Sándor munkássága



A reformkor:

A reformkor 1823-1848-ig tartott, tehát a szabadságharccal szakadt vége. Azért hívjuk reformkornak, mert reformtörekvések jellemzik, melyek az 1848-as szabadságharcot készítik elő. A feudalizmus válságának korszakában kialakul a kapitalista átalakulás igénye. Lehetségessé, majd elkerülhetetlenné válik egy polgári forradalom, mely ezt az átalakulást segíti elő. A reformmozgalmakat elsősorban a liberális főnemesség és középnemesség támogatta, akik reformernek számítanak, de forradalmároknak nem. Akik a népet fel akarják szabadítani, de annak megmozdulásától rettegnek. Akik kívánják a polgári átalakulást, de attól félnek, hogy egy gyökeres változás megfosztja őket előjogaiktól. A reformmozgalomnak 3 fő követelése volt: – örökváltság

– közteherviselés

– népképviselet

A reformkor alapvető törekvése az volt, hogy a feudalizmus-maradványokkal küzdő társadalmat átalakítsa és a polgári fejlődést elindítsa. Ebben a korban a nép előtt két nagy feladat állt. Először kivívni a nemzeti függetlenséget az osztrákokkal szemben , és megvívni a maguk harcát a feudalizmus erőivel a polgári átalakulásért. Ezért ennek érdekében az irodalom politizálódik. A felvilágosodás eszméinek hatása erősen érződik és megpróbálják a felvilágosodás filozófiáját saját gondolkodásuknak megfelelően átalakítani. Az irodalom alapvető követelménye az eredetiség, vagyis , hogy eredeti, nemzeti irodalmat akarnak a népességre alapozva.

Petőfi Sándor: (1823-1849)

1823. január 1-én született Kiskőrösön

iskolái: Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmecbánya

1838-1844- vándorlás, színészélet katonaság (1839-1841), Pápán tanul és barátságot köt Jókaival (1841-42)

1842- A borozó az Athenaeumban

1844- Vörösmarty pártfogása, Versek 1842-1844 c. kötet, A helység kalapácsa

1844-45- János vitéz

1845- Cipruslombok Etelke sírjáról, felvidéki uatzás-Úti jegyzetek, Versek II.

1846- a Tízek Társaságának alapítása, Felhők: A hóhér kötele (regény)-első szatmári út

1847- Tigris és hiéna (dráma, könyv alakban), Összes költemények

Második szatmári út – házasság Szendrey Júliával

Úti levelek

1848- a forradalom vezéralakja: nemzetőr

Shakespeare: Coriolanus (fordítása)

Választási kudarc Szabadszálláson – Az apostol

1849- januárban a harctérre megy (Bem szárnysegédje, majd őrnagy)

július 13-án részt vesz a segesvári ütközetben, Fehéregyháza határán elesik

Indulása  a népies költészet jegyében (1842-1844)

Az 1842 és 1844 között írt verseiben az érzelmes almanach-líra meghaladására törekszik, egy új irodalmi ízlést honosít meg. A népköltészettel nyer tárgyi és formai ihletet, de nem “utánozza” a népdalt. Ekkor írt verseinek a többségére a hetyke, tréfás hangnem, a szándékoltan egyszerű nyelvhasználat, a természetesség jellemző. Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, mely tudatos művészi munka eredményeképpen jön létre, s az olvasóban azt az illúziót kelti, hogy ennél egyszerűbben, természetesebben aligha lehet szólni. Elveti a stílromantikát: a stílus nem akar önálló esztétikai hatást elérni, azt alárendeli a gondolat uralmának. Petőfi is nagymértékben kitágítja a líra témakörét, s új műfajokat teremt.

Népies helyzetdalok, életképek:

Legjellegzetesebb költeményei, melyekben szerepjátszó hajlama leginkább megnyilvánulhat, a népies helyzetdalok. Ezekben beleéli magát egy-egy sajátos emberalak: szerelmes juhász, bánatos parasztlegény, vidám borissza stb. helyzetébe, s egyes szám első személyben magát az alakot szólaltatja meg.

Gyakoriak a népi életképek, melyek egy-egy kiragadott életdarabot, a nép világából vett jelenetet emelnek költői témává. Keletkeztek ezekben az években olyan költemények is, melyek a szerepjátszás nélküli önmagát, őszinte érzéseit tükrözik.

Családi líra:

Új témakör a családi lírája. Legbensőbb családi kapcsolatairól is fesztelen, közvetlen modorban közügyként beszél. Egy estém otthon (1844) című Dunavecsén keletkezett költeményét nevezi az új ízlés egyik diadalának, mely szembefordul a korábbi költő-eszményével. a költő nagy művészi erővel imitálja a kötetlen, könnyed családi társalgás természetességét, s a csipkelődő, ironikus dialógus és elbeszélés felvillantja apa és fia ellentmondásos viszonyát. A jambikus ritmusú versben valóban nincsenek “költői kifejezések” csupán a legvégén ragyog fel a tükör metafora, mely az édesanya iránti rajongást érzékelteti.

Ebből az évből való a Füstbe ment terv, az István öcsémhez, a Szülőimhez című hasonló tárgyú három költemény.

Tájköltészet:

Újat hoz Petőfi a tájköltészetben is. E témakör első remeke az Alföld (1844). Az első két szakasz a kétféle tájideál szembeállításával indítja a verset, majd később fokozatosan egy sajátos szerkesztési technikával: a látókör tágításával, később fokozatos szűkítésével, egy ponttá zsugorításával, végül a horizont legtávolabbi széléig való lendítésével  a költő az Alföld végtelenségének illúzióját kelti fel; az utolsó versszak meghitt, személyes vallomása hatásosan zárja le a költeményt. A tájleíró versek nagy sora fog következni ezután: A csárda romjai (1845), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848), Kiskunság (1848).

Elbeszélő költemények:

A helység kalapácsa komikus eposz, remek stílusparódia és kacagtató falusi történet: egy kisszerű  küzdelmet, egy kocsmában elkezdődő és lezajló szerelmi versengést a nagy eposzok ünnepélyességével ad elő, valamennyi eposzi kelléket is felhasználva. A stílusparódia legfőbb eszközei: az eposzi jelzők, értelmezők állandó használata, a szándékoltan bonyolult és fölösleges körülírások, a hosszadalmasra elnyújtott, aprólékosan részletező hasonlatok, a meghökkentést kiváltó tréfás fordulatok, ellentétek.

1844 novemberében fogott bele a János vitézbe (1845 március 6-án jelent meg). Kiharcolt új ízlésének összegezése ez az elbeszélő költemény. A népies epika mintapéldája. Versformája a régi hagyományokból örökölt négyütemű 12-es, de már páros rímekkel; pátosztalan nyelve a népnyelv kifejező gazdaságából táplálkozik; cselekményében a valószerű falusi életkép a mesevilág jól ismert motívuma, s a népi mesemondó színes képzeletével, tódító nagyotmondásaival kapcsolódik össze.

A talált gyerek Kukoricza Jancsi János vitézzé lesz, s nem csak erejével, bátorságával, eszességével kell rendkívüli akadályokat legyőznie, hanem jellempróbáló erkölcsi csapdákon is sikerrel túljut. A János vitéz a szegények, az elnyomottak győzelmes felülkerekedését hirdeti, de szól írójának derűs optimizmusáról is. A költő a világot, annak berendezését alapvetően jónak tartja: a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket, az erényesek pedig maguk megérdemelt jutalmát: az igazság diadalt arat.

Felhők:

Az a magabiztosság, melyet az 1844-es év sikerei teremtettek meg, a következő évben kezd szétfoszlani, megrendülni. 1845-ben kísérletet tesz témaköreinek bővítéseire. elsősorban a szerelmi költészettel szeretné gazdagítani költői palettáját. Ez az év főleg kudarcokat tartalmaz számára.

A Cipruslombok darabjaira is inkább a szándékoltság, némi színpadias póz, a mesterkéltség nyomja rá bélyegét; gyakori bennük az epigrammai szerkezet. Mikor megismerkedett Mednyánszky Bertával akkor is azt hitte, hogy igazán szerelmes, pedig csak egy újabb múzsát talált szerelmes verseinek. a gödölői szőke szépséghez írt 39 darabja esztétikai érték tekintetében alatta maradt a Cipruslombok verseinek, mert ott legalább a bánat volt őszinte. Itt a szerelemvágy s a szerelemköltői ambíció uralkodik. Szerelemköltői kudarcai, csalódása, a kritika támadásai, elmélyítik magányosságát. Szinte menekül Pestről. A kiváltó okok az önmagával való művészi elégedetlenség s az új utakat kereső szándék. Egy érték nélküli kiábrándító világ veszi körül. lelki betegségének lírai tükre a 66 “epigrammából” álló Felhők című versciklus, mely 1845 novembere és 1846 márciusa között keletkezett. A költemények arról vallanak, hogy nem csak lelki válságot él át a költő, a művészi világ is éppúgy tetten érhető. Eljut korábbi korszaka legjellemzőbb műfajának, a népdalnak legszélsőségesebb tagadásáig, s felerősödnek bennük a romantika túlzásai. E rövid versek formája, ritmikája is ideges nyugtalanságot, szeszélyességet árul el, szerkezeti elvük pedig az epigrammáké.

“Szabadság, szerelem…”

1846 tavasza meghozza a lelki betegségéből való kilábalást: a falu, a természet, a kikelet volt leghatásosabb orvosa. A Dömsödön 1846. május 22-én írt Levél Várady Antalhoz című episztola kedélyesen tréfálkozó hangneme a megváltozott, az újra bizakodó és magabiztos költőt állítja elénk, aki már elindul új célok felé. Ebben e levélben jelenik meg először az a “forradalom előtti” optimizmus, mely az emberiség minden társadalmi bajának megoldását egy közeli, kegyetlen, véres háborúban látja, s az a meggyőződése, hogy ezután “isten képeihez hasonló” emberek lakják majd a földet. 1846 tavaszától újra Pesten van, szervezni kezdi a fiatal írókat, türelmetlen cselekvésvágy fogja el. 1847. március 15-én megjelent Összes költemények című kötete.  Ennek mottója volt a Szabadság szerelem!, mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, értékrendjét is megszabja.

Forradalmi látomásköltészet:

Költészetében 1846-tól fölerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség  egyenletesen, törés nélkül halad végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó, kegyetlen, véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal. Ez a derűlátás lobog benne a szabadszállási képviselőválasztás kudarcáig. Látomásversei közül az egyik legjelentősebb, az Egy gondolat bánt engemet… Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt.  A bántó, az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszadalmas folyamatát a két hasonlat ( hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután két metafora (fa, kőszirt) fejezi ki a költő óhaját. A metaforikus képek azonban csak annak a másik, lassú és beteg sorvadásnak vágybeli ellentétei: az épnek és erősnek hirtelen, elemi erők által okozott, nagyszerű jelenségektől kísért pusztulását jelentik. De ez a megsemmisülés is passzív halál, mint a verskezdeti, s ezért a költő számára ez is elfogadhatatlan. A három pont és a gondolatjel a töprengés csendjét jelzi, a végleges döntést megelőző időt. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során át rohan a megnyugtató megoldás felé. ez a rész az előzőekhez képest is, de önmagához véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A látási és hallási képzetek ismétlődése, kiemelése erőteljes hangsúlyt ad célkitűzésének. A költemény a feltételes mondatok főmondatával egyes szám első személyben folytatódik. A költő erkölcsi elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált. az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagy csatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. Ritmust vált a költemény az eddigi jambusi sorok lejtését robogó anapesztusok veszik át. A ponttal és gondolatjellel lezárt mondat után a vers lecsendesedik. Az a biztos hit szólal meg a záró szakaszban, hogy az utókor, a hálás nemzedék megadja a végső tisztességet önfeláldozó hőseinek. A rapszódia a legfőbb gondolat a “szent világszabadság” jelszavának végső zengésével fejeződik be.

A XIX. szászad költői(1847.) című verse szerint a költő Isten küldötte. A költők kötelessége a népet elvezetni a Kánaánba, az ígéret földjére. Ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Ennek érdekében szenvedélyes indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére, meghatározza a népvezér-költők szerepét, rendeltetését, felháborodottan árkozza meg a gyáva és hamis, hazug próféták magatartását. A látnok-költő feltárja a jövendőt. A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. a költő itt már nem látja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről. a költemény mégis a megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyessége ellenére klasszicista ízlésű kompozíció.

Júlia:

Második nagy ihletforrása a szerelem. az 1846-os szerelmes versek tele vannak belső bizonytalansággal, kétellyel.

Reszket a bokor, mert…

A dallamos versforma, az azonosan felépített strófák szerkezete, a kezdő természeti képhez kapcsolt párhuzamos érzelmi tartalom a beletörődést, az érzelmi vihar elcsöndesedését , a lelki veszteségen való rezignált felülemelkedést jelzi. a búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükrözője. A második strófa képi anyaga ugyan a régi szenvedély megerősödéséről vall, de a záró szakaszban az évszakok ellentétéből levont következtetés a kijózanodást mutatja, s köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt.

Petőfi teremti meg irodalmunkban a hitvesi költészetet. Szeptember végén című elégiája közvetlen tájszemléletből indul. A költő nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő lombokat, a tél fenyegető közelségében mutatják. ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: még fiatal, ifjú szívében még ott a viruló kor, de sötété haja őszbe vegyül már. a szubjektív párhuzam képeiben felvillannak mind a négy évszaknak motívumai, megsejtve a rohanó, feltartóztathatatlan időt. A fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül, s ennek hatása alakítja a költemény további érzelmi-gondolati lírai anyagát. Az általános mulandóság, az élet eliramlása ébreszti fel a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség elképzelését. A fiatal özvegy képe hívja elő annak a fájdalmas elképzelését is, hogy Júlia újból férjhez mehet. A költő “eljátszik” ezzel a lehetőséggel: a szentimentális költészet kelléktárából kölcsönöz színpadias jelenetezéssel látja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt, s a sírból kilépő halott önmagát. Mégis a hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelemé, hiszen még akkor is, a sírban is örökre szeretni fogja.