Kölcsey Ferenc, a reformpolitikus



Kölcsey Ferenc (1790-1838) szatmármegyei középnemes családból származott. A himlőjárvány kitörése miatt korán árvaságra jutott, őmaga egyik szemét vesztette el. E két ok magányra szorította. Rengeteget olvasott Innen ered az antik világ iránti vonzalma. A kollégiumban görögül, magánszorgalomból pedig franciául tanult. Németül jóval később tanult meg.

Levelezett Kazinczyval, aki bátorította, bíztatta a görög nyelv tanulására. Jogi tanulmányai befejeztével Pestre utazott. Barátságot kötött Szemere Pállal. Bekapcsolódott az irodalmi életbe. Pestről Debrecenbe, majd Csekére ment. Magányos volt, és elkeserítette a vidéki földesurak műveletlensége. Szemerével együtt szerkesztette az Élet és Literatúrát. 1825-ben Szatmár megye jegyzője lett. Széchenyi Hitel c. alkotása rendkívül nagy hatással volt rá, ezért fogadta el országgyűlési képviselővé választását. Az alsó tábla liberális vezetője lett. Szatmár megye azt követelte követeitől, hogy tagadják meg eddigi elveiket. Kölcsey erre nem volt hajlandó, ezért lemondott. Csekén a gazdálkodás mellett gondot fordított unokaöccse, Kölcsey Kálmán neveltetésére is. Halála hirtelen érte.

Lelkes híve volt a nyelvújításnak. Pécelen Szemerével együtt készítette el Felelet a Mondolatra című gúnyiratot, amivel sok ellenséget szerzett. Kölcsey Iliász fordítását Kazinczy jelentette meg, ez levelezésük végéhez vezetett. A költészetben érdeklődése a magyar népdal felé fordult.

Szónoklatai: A szatmári választó nép állapotáról, A magyar nyelv ügyéről, A magyar színjátszásról, Búcsú az országos rendektől.

Himnusz

1823-ban keletkezett a költemény. A himnusz istenhez szóló magasztos költemény, általában latin nyelvű. Nemzeti szimbólum, egy nemzethez tartozást fejez ki.

A Himnusz előzménye Berzsenyi ódái a magyarokhoz, a kurucköltészetben a Rákóczi indulók, a Bibliában a jeremiádok voltak. Kölcsey visszahelyezi költeményét a múltba. Verse követi a jeremiádok szerkezetét.

Műfaja óda. Variáns, keretes szerkezetű, a versszakok 3-3 felé tagolódnak. Rímképlete: magyaros, hnagsúlyos verselésű, 1 sor 2 ütemre esik szét. 1 sor 6 illetve 7 szótagból áll páros rímekkel.

Az 1. vsz. és a 8. vsz. kerete a versnek, a 8. vsz. csak kis változással tér vissza.

Az 1. vsz. megszólítottja az Isten. A költő az Istenhez fohászkodik a nemzetnek jobb sorsáért. A kérést nyomatékossá a felszólító igealakok teszik (álld, nyújts, hozz).

A 2-3. vsz. Isten ajándékát, a honfoglalással nyert szép hazát, mutatja be: az ország felvirágozásáról, a föld gazdagságáról, a győztes honvédő háborúkról beszél. A honfoglalási kép után a tokai bort, a kunsági kalászt, Magyarország legjellemzőbb képeit vázolja fel. Ezután Mátyás Bécset megalázó hódításával folytatja, amit alliterációval ér el: „Bécsnek büszke”. Ezekről büszkén beszél, felébred benne a nemzeti öntudat.

A 4-5. vsz. éles átmenet az előző versszakok között. A balsors évszázadait halmozza egymásra. Bűneink miatt az Isten haragja, megérdemelt a büntetés, de a sorscsapások mértéke nagyobb, mint az elkövetett bűn. A tatárjárás felidézése után a török hódoltságot említi meg. Beszél még a belső viszályról is.

A 7. vsz. a múltból a jelenbe vált át. A Rákóczi szabadságharc utáni helyzete mutatja be. Úgy látja, a nép sorsán csak az isteni kegyelem tud változtatni. Ellentétekkel teli ez a szakasz és az előző (vár-kőhalom, kedv-öröm, bércre hág-völgybe száll).

A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára, s így lett a magyar nép himnuszává.