Avantgárd – Bertold Brecht



A francia eredetű avantgárd (elő őrs) gyűjtő fogalom. A különböző izmusok a művészet általános reformjának jegyében alakultak ki, az átalakulás oka a művészet szerepének megváltozása. Az alkotók radikálisan újat akarnak, elvetik a bomló régit nemcsak a művészetben a társadalomban is.

Jellemzők: – a nyelv mintegy önálló erővé válik: a jelentés földúsul, a jel néha önálló életre kél a szó mágia esetenkén öncéllá válik

– önállósodnak a költői képek, elszakadnak az érzékelhető valóság hordozásától.

– az idő és a tér fogalmát szubjektívan kezelik.

Az avantgárd művészet újféle kapcsolatot keres a közönséggel, a közvetlenséget akarja érvényre juttatni. Esztétikai elveiben a művészeti ágak közelítése az interart jelleg közös vonás. Szintén közös vonás az előző század poeticai jellege elleni lázadás, a konvenciók elvetése (abszurd, groteszk). Programjaikat kiáltványokban monifesztumokban hozták nyilvánossá.

Irányzatok:

– kubizmus

– futurizmus

– dadaizmus

– konstruktivizmus

– szürrealizmus

– expresszionizmus

Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Bertold Brecht (1898-1956) nagypolgári család gyermeke volt, ám fiatal éveitől kezdve a baloldalhoz húzott, s csakhamar a marxizmus híve lett. Az 1919-es forradalmi mozgalmakat követően (melynek aktív részese volt) színi kritikus, majd színházi dramaturg lett, előbb Münchenben, aztán Berlinben. 1928-ban írt koldusoperájával vált világhírűvé, amelyben hatásos módon alkalmazz az expresszionista színház eszközeit. Az expresszionista dráma, “epikus színház” legnagyobb alkotójaként vált igazán ismerté. Ennek az új dramaturgiának a lényege, hogy megakarja fosztani a nézőt a színházi illúziótól, mert a régi színház “a nézőt a cselekményrészesévé teszi” és ezzel “feléli a néző aktivitását”, az új viszont elidegeníti a színpadi világtól, s ezzel kielégítetlenül hagyja a tett vágyát. Az illúzió, a beleélés szétfoszlatását szolgálják az ún. “elidegenítő effektusok”, amelyek minduntalan kizökkentik a nézőt a színpadon megjelenített világ átéléséből, és azzal szembesítik, hogy kívül áll a darabon. Ilyenek Brechtnél a rideg, üres színpadképek, az újra meg újra megjelenő didaktikus feliratok, transzparensek, az eseményeket kommentáló dalbetétek. Hiányoznak darabjaiból a konfliktusok, igazi cselekmény, sőt az egyénített jellemek is.

Bercht szerint a darab világa nem az életből épül fel vagy indul ki, s jut el különböző írói eszközök révén az általános igazsághoz, hanem az általános igazságból épül fel, indul ki, s jut el az élethez. A Kurázsi mamában ez az általános igazság így hangzik: a háború minden értéket elpusztít, mindenkit tönkre tesz, azt is aki látszólag belőle él, vagy haszonélvezője. A darab a harmincéves háború (1618-1648) idején játszódik, s Brecht itt is egy régi történetet elevenít föl. Vakmerősége miatt nevezik Kurázsi mamának; azért, mert az üzlet virágzása érdekében akár a tűzvonalon is át mer kelni. Markotányosnőként kereskedik a frontokon, s igyekszik meggazdagodni, úgy azonban, hogy eközben három gyermekét távoltartsa a harctól, s mindenáron megkímélje őket. Végül lányát is fiait is elveszíti. A háború, s a figyelem középpontjában Kurázsi mama alakja áll. Kurázsi mama három gyermekének pusztulása a dráma három ún. stációja. Eilif bátor, Stüsszi tisztességes, Kattrin pedig hőssé válik. Stüsszi és Kattrin halálának kettős jelentőségét ismerhetjük fel: egyrészt azt jelzi, hogy az erény nem számíthat jutalomra, a háború halállal fizet a tisztességét; másfelől mintha Kurázsi mamából szakadna ki egy egy rész pusztulásukkal – gyermekei egy egy hajdani jó tulajdonságát képviselik, s halálukkal Kurázsi mama is végkép elveszíti ezeket az erényeket. Kattrin halálával az anyai érzések is kivesznek belőle: érzelmek és gondolatok nélküli szinte állati szintre süllyedő lénnyé válik. Kurázsi mama  az 5. jelenetben viselkedik legellenszenvesebben, amikor sebesülteket hoznak a kocsijához, s ő megtagadja a segítségnyújtást. Az asszony közömbösségét Kattrin ösztönös részvétérzése teszi még feltűnőbbé: a szerencsétlen lány kétségbeesetten vergődik anyja tilalma és lelke parancsa közt, majd drámai módon rátámad szívtelen anyjára. A darab világát a mérhetettlen pusztulás és az emberi kapzsiság ábrázolásán túl még komorabbá teszi a befejezése. Kurázsi mama nem tanul a tragédiából: bár immár magának kell húznia a szekerét, újra nekivág az útnak, hogy folytassa a kereskedést az egymást-mészárlás földjén. Ez a befejezés is tudatos dramaturgiai megoldás: nem a hősnek kell tanulnia a történtekből, hanem a nézőnek. S minél inkább vak marad a hős, annál nagyobb az esély arra, hogy a néző fölháborodik, s ráébred tévedésére.