A tudomány és a technika fejlődése a XIX. század második felében! Változások a gazdaságban és a társadalomban.



A XIX. század második felében a termelés rohamosan bővült, a technika fejlődött, egyre hatalmasabb pénztőkére volt szükség. Mindenekelőtt a dinamikusan fejlődő Egyesült Államokban vált elterjedté a részvénytársasági forma, amelynek az az előnye, hogy a vállalkozás tőkéje gyorsan bővíthető. Az USA-ban a “második ipari forradalom” vezető ágazatában olyan óriási vállalatok (trösztök) jöttek létre, amelyek az egész belső piacot monopolizálták. A sort a Rockeffeler alapította Standard Oil nyitotta meg, majd számos monopólium született a gép- és villamosiparban is. Hamarosan világméretű versengés indult meg a német és az amerikai óriásvállalatok között.

Európában és Japánban a trösztök helyett inkább vállalatok szorosabb-lazább együttműködési formái alakultak ki. Ilyen a kartell. A kartell volt jellemző pl.: Ausztria-Magyarország gazdaságára. A kartellnél szorosabb szövetkezés a szindikátus, amelynek tagjai közös rendszereket hoznak létre. Főleg Japánban alakultak szindikátusok (Mitsubishi). A koncentráció a bankéletben is végbement. A századfordulótól bankok irányításával is születtek óriásvállalatok. Ezeket konszernnek nevezzük. A monopólium gazdaságilag csak egy szűk csoport érdekeit szolgálta, a polgárság többségének és a középrétegnek nem kedvezett. Az USA-ban már 1887-ben trösztellenes törvényt hoztak, s végül lehetetlenné vált trösztök alapítása és működése. A monopóliumok “második generációs” formája a korporáció. A korporáció több ezer kisebb-nagyobb vállalat termelési láncát jelenti. Ilyen pl. a General Motors. A világgazdaság kialakulása többek között a tőkék világméretű áramlását jelentette. A tőkekivitel egyik célpontja az általános modernizációt most meghirdető országok voltak. Ezekben az országokban már volt bizonyos infrastruktúra és ipari előzmény, az állam pedig garanciát adott a kamatokra. A tőkebefektetések másik kívánatos terepét a gazdag tengeren túli területek képezték. Itt a biztosítékot a területek gyarmatosítása, katonai és politikai ellenőrzése jelentette. A gyarmatbirodalom egyszerre garantálta a nyersanyagokat és a piacot. A XIX. század végéig azonban a világ ilyen formájú felosztása nagyjából befejeződött. A világ “újrafölosztásáért” indított küzdelem válságból-válságba vezetett.

Az ipari forradalom által nagyra növelt városok a gépek, a tőke és a munkaerő gyűjtőmedencéi voltak. Az ipari metropoliszok peremén túlsúlyra jutottak a munkások. Komor külvárosokban laktak és saját életformát alakítottak ki. A nagyvárosi életforma – részben – a munkások életformája. A nagyvárosi embert általában eleven politikai érdeklődés jellemzi. A nagyüzemi munkás tudott írni és olvasni és hamar kialakult benne a hajlandóság az összehangolt, egységes fellépésre. Az öntudatos polgár mellett immár ott volt az öntudatra ébredt munkás.

A gazdasági és társadalmi fejlődés centrumában az alapvető osztályok súlya és szerepe nem úgy alakult, amint azt Marx a Kommunista kiáltványában a jövőbe vetítette. A centrum társadalomban igen népes középosztály alakult ki, amely magába foglalta a kis- és középvállalkozókat, a farmereket, az értelmiséget és szívó hatást gyakorolt az ún. munkásarisztokráciára.

A népes korosztállyal rendelkező társadalomban szilárd többpárti demokrácia fejlődött ki. Ezekben az országokban a munkáspártok is általában a polgári demokrácia keretei között igyekeztek érvényesíteni a sajátos munkásérdekeket. Az ún. perifériára fáziskéséssel bontakozott ki az ipari forradalom. Ezekben a térségekben nem bomlott fel a hagyományos társadalom, többséget alkotott a parasztság. A tőkés vállalkozók és az ipari munkások társadalma a hagyományos agrártársadalom mellett, arra rárétegződve született meg. Ún. torlódott társadalmak keletkeztek, amelyeket éles társadalmi ellentétek jellemeztek. Ellentétek voltak pl. a hatalomban nem részesülő polgárság és a földbirtokosok között. A torlódott társadalmak szűk vezető csoportjai hajlottak a tekintélyelvű-önkényuralmi kormányzásra. A parasztság és a munkásság forradalmi baloldali mozgalmakban kereste a kiutat.

Munkás tömegpártok alakulása: Az első szociáldemokrata párt 1869-ben Németországban alakult. 1875-ben Gothában új programot fogadtak el Németország szocialista pártja számára. Szavazóinak száma 1890-ben elérte a másfél milliót. Hamarosan újabb pártok alakultak: Dániában, az USA-ban, Csehországban és Franciaországban.