A táj szerepe a lírában – Juhász Gyula: Milyen volt…



A táj szerepe a lírában
Juhász Gyula: Milyen volt..

A táj szerepe Petőfi költészetében: Petőfi költészetének kiemelkedő darabjai a tájversek. Ilyen vers például Az alföld és A Tisza. Különös jellemzőjük, hogy Petőfi a térbeli leírás módszerét alkalmazza. Az alföld nagy távolságból indul, az eredeti felülnézettől egyre jobban eltávolodva egyre kisebb tájegységeket jelenít meg, egészen az apró növényekig hatol, majd újra eltávolodik. Így a tájleírás többletjelentést kap a verszárlatban

E versek szerepe a szülőföld szeretetének ábrázolása, és a szabadság jelképének megjelenítése az alföld képében.

A táj szerepe Juhász Gyula költészetében: Juhász Gyula tájverseinek fő témája a Tisza és Szeged. Ilyen vers például a Tiszai Csönd, vagy a Szeged. Ezekben a versekben a költő impresszionista elemekkel érzékelteti a táj szépségét. A Tiszai Csönd című versben a táj elemei ellentétpárokban jelennek meg. Pl. a következő két sor

„Hálót fon az est, a nagy, barna pók
Ezüstösek a tiszai hajók.”

Az ég és a föld ellentétét fejezik ki.  A vers képek helyett apró benyomásokat, fényeket, színeket ábrázol. A táj – ellentétben Petőfi tájverseivel – végig többletjelentést hordoz, s nem csak a verszárlatban. Pl. a Tiszai Csönd minden képe a magányt fejezi ki. A csönd, a sötét este, az álló hajók mind az elhagyatottság kifejező eszközei.

A versek szerepe a költő belső érzéseinek megjelenítése.

A Milyen volt… című vers bemutatása:

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek

A szeptemberi bágyadt búcsúzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

A vers Juhász Gyula Annáról szóló verseinek egyike. Lírai mű, a tájleírás nagy szerepet kap az érzések kifejezésében.

A vers  jambikus lejtésű, három négysoros strófából áll, amelyekben a verssorok keresztrímesek. A három strófa azonos szerkezetű,  ismétlések jellemzőek: A versszakok kezdő kérdése „Milyen volt” ismétlődik, majd az erre válaszoló tagadás „Nem tudom”, és a tagadó kifejtés „De…”, s az ezután következő természeti képet tartalmazó strófazáró rész befejezi a gondolatot. A leírásban első a felidézés, aztán a tagadás, majd újra közelítés következik, végül a költő eltávolít. A finom érzések megjelenítésével úgy érezzük, az, amire a költő vágyódik, valóban nagyon távol van.

A tájelemek szerepe a műben: A természet és a táj képei idézik föl az elveszett kedves alakját. A táj megjelenítésének hatása ringató, bizonytalan, mégis az állandóságot érezteti. A költő érezteti, hogy sosem felejti el Annát.

A vers hátterében a természet körforgását idézi: az első versszak a nyarat, a második az őszt, a harmadik a tavaszt. A kimaradó tél csak sűríti a verset. Nincs szükség arra, hogy a telet beleírja a költő, hiszen mindenki a tavasz is sugallja a tél létét.

A természeti képek az idő múlását is megállítják, helyére a körforgás képzetét állítják, és a nőalakot legintenzívebben megjelenítő harmadik versszakban egy rímhiba is van, éppen abban a sorban, amelyben Anna neve is van.

Így a vers azt is sugallja, hogy lesz még újra nyár, hogy a természet felidézi a múltat