A Gótikus építészet, szobrászat Európában



Az első gótikusnak tekinthető épület a Párizs melletti St Denis-apátság, melyet 1144-ben szenteltek fel. (Bár gótikus stílusjegyek már korábbi épületekben is feltűntek)

A gótikus stílus jegyei jól ismertek: csúcsív, támív és a bordás boltozat. (bár egyik sem gótikus találmány) Tökéletesen új azonban ezeknek a motívumoknak az új esztétikai cél érdekében való egyesítése. Ez a cél az élettelen faltömegek életre keltése, a térbeli mozgás gyorsítása, a gótikus boltozat elsődleges célja az anyagtalan könnyűség látszata, vagyis elsősorban esztétikai és nem anyagi megfontolás.

St Denis-ben szerveződtek először gótikus rendszerré a különféle technikai és vizuális újítások. (bordás boltozat, váltakozó alakú térszakaszok, támpillérek tömör falak helyett)

A templombelső hatása könnyed, a levegő szabadon áramlik, a hajlatok rugalmasak, igen erős a koncentráltság.

Mivel a boltozati terhelést mesterien vezetik le az épület külső részén, magában a székesegyházban földöntúli súlytalanság érzete támad. Ezt a lenyűgöző összhatást erősítik a karcsú arányok, a meredeken égbe szökő pillérek, oszlopok és csúcsívek, az áttört falsíkok, amelyeknek ablakain keresztül földöntúli fény árad a templomtérbe, valamint az elegánsan megmintázott, könnyed szobrok.

A középkori vallásos világkép egyik kulcsfontosságú tényezőjét a jelképek alkották. A gótikus székesegyház alaprajza általában kereszt alakú, főbejárata a kereszt hosszanti szárának nyugati végén található, a szentély pedig átellenben a keleti oldalon áll, azon az égtájon, ahol Krisztus kereszthalált halt.

A székesegyház három részből áll: a hosszházból, a keresztházból és a szentélyből.
A hosszház főhajója általában magasabb az azt szegélyező mellékhajóknál; a főhajót a mellékhajóktól pillérkötegeken és féloszlopokon nyugvó csúcsívek árkádok választják el. Szentélyét a belső szentélykörüljáró és a külső kápolnasor egészíti ki.

A keresztháznak saját északi és déli homlokzata volt, amelyet – a hosszház nyugati oldalához hasonlóan – tornyok szegélyeztek. A külső képet döntő mértékben befolyásolták a szobrokkal díszített kapuk.

Az összefüggő tömör falfelületek helyébe oszlopokkal és mérművel tagolt ablaksíkok kerültek. Ez a gótikát kiváltképp jellemző mérmű szolgált keretül a pompás üvegfestészetnek.

A főhajó két oldalán pillérkötegek és csúcsíves árkádok nyúlnak a magasba. Az árkádok fölött, a gádorban egy keskeny folyosó, a trifórium húzódik, amely csúcsíves, többnyire háromrészes tagokból álló árkádsort képez. A trifórium gyakorta magasabb a mellékhajók tetejénél, és ily módon kiegészítő fényforrásként szolgál.

A templom felső részén és a szentélyben a fény a színes üvegfestményekkel gazdagon díszített, hatalmas ablakokon árad be. A karcsú oszlopok és mérművek geometrikus mintákat hoznak létre.

A székesegyház külseje hasonló jellegzetességeket mutat, mint a belseje, amennyiben itt is világos tagolással és hangsúlyozott vertikalitással találkozunk. Utóbbihoz járul, hogy a függőleges elemek a vízszintesekre kerültek. A tömör falat kapuk, ablakok, támívek és támpillérek, valamint szobrok szakadatlan láncolata lazítja fel, így gazdagon tagolt, díszes építészeti rendszer tárul a szemünk elé; a nyugati homlokzat erőteljes tornyai pedig még inkább fokozzák a hatást. A szobordíszes harangtornyok kúpos, gyakran áttört sisakokban végződnek.

A keresztboltozat csúcsíves formában, kőbordákkal továbbra is általános maradt, de a gótika késői korszakában gyakran találunk olyan boltozatmezőket, amelyeknek boltozatsüvegei nem kereszt, hanem csillag alakú rajzolatot mutatnak (csillagboltozat), vagy hálót (hálóboltozat), mely utóbbiakkal a teremtemplomokat boltozták (pl. Nyírbátori ref. templom, Szeged alsóvárosi templom).

Szimbólumok

A gótika művészete sohasem elégedett meg csupán külsőlegesen tökéletes formával, hanem egyúttal nagy fontosságot tulajdonított a szimbolikus tartalomnak. A legkülönbözőbb jelentéstartalmak a legmagasabb rendű művészetekben kapták meg kifejezési formájukat.

Pl. rózsaablak – a rózsa az erényekkel ékeskedő Szűz Máriát jelképezi

A mindent beragyogó napfény pedig Krisztus szimbóluma, Isten mindenhatóságának kifejezője.

Fontos szerepet játszik a számszimbolika, mindennek előtt a szent hármas szám.

A templomablak

Az a rengeteg alak és jelenet, amely egy gótikus katedrálist díszíti, a kereszténység tanításának valóságos enciklopédiáját alkotja; úgyszólván kőbe vésett és üvegre festett prédikáció. Forrásul az Ó- és Újszövetség jelenetei kínálkoztak. A központi szerepet Krisztus és Mária játszotta, rajtuk kívül megjelenik a Szentírás szinte valamennyi prófétája, királya, evangélistája, továbbá a szentek népes családja.

Az alakok attribútumaik révén ismerhetők fel. Szt. Pétert pl. mindig a mennyország kulcsával ábrázolták. Nagy teret foglalnak el a Jézus életéből vett jelenetek, amelyeket leginkább domborműveken ábrázoltak.

A nagy központi motívumokon kívül akadt még számos egyéb ábrázolás is, amelyeket úgyszólván a központi történések magyarázataiként foghatunk fel. A profán témák közt ábrázolták pl. a hét szabad művészetet. Mindegyik alaknak megvan a maga attribútuma: a Gramatikának virgács, a Retorikának a tábla, a Dialektikának a kígyó, az Aritmetikának a számolótábla, a Geometriának az inga., az Asztonómiának a szextáns, a Muzsikának a lant.

Gyakran ábrázolták a hónapokat és az egyes hónapokban elvégzendő munkálatokat is: a szántást, a fák megmetszését, az aratást, a disznóölést stb.

Szobrok

A gótikus szobroknak az volt a feladatuk, hogy a templomot díszítsék. Az épület számos helyén megjelentek: oszlopfőn, mérműveken, fiatornyon, kapun, kúszólevélen és vimpergán[1], továbbá a templom belső terében is.

A székesegyházak szobrait is a függőlegesség elve és szinte súlytalan lebegés jellemzi. Karjuk szorosan testükhöz simul, leszorított lábfejek pedig a földtől való elszakadás érzetét keltik: a szobrok nem állnak, hanem inkább lebegnek. Hosszúkás, vékony köntösük díszítő szerepet játszik, továbbá arra szolgál, hogy hangsúlyozza a szobrok vertikalitását, s feledtesse a “hiányzó” csípőt és a vállakat. A testhez képest a fej kicsi. Az alakok keskeny ívelt szeme és bájos mosolya hozzájárul a lelki-szellemi mondanivaló hangsúlyozásához. A szobrok lába alatt talapzat található, fejük felett kőből készült baldachin emelkedik. Olybá tűnik, mintha a figurák egy fülkében lennének elhelyezve.

A gótikus szépségeszménynek megfelelően különösen a női alakok hosszúkásak. Köntösük redőzete tipikusan S alakú. Máriát a gótikában igen gyakran ábrázolták. Így rengeteg Mária-szobrot készítettek templomok számára 1400 körül, a “lágy stílus” megjelenése táján alkották meg a német föld keleti részén és Ausztriában az ún. “Szép Madonna” típusát.

A székesegyházak további fontos eleme a kapuk szinte szobrászati megmunkálása. Befelé keskenyedő bélletüket fülkékben elhelyezett nagy méretű szobrok díszítik. Felettük domborműves vagy apró szobrokkal díszes archivoltokat, hornyolt íveket találunk. A főkaput osztósudár tagolja két részre, ezen ugyancsak egy nagy méretű – többnyire Krisztust vagy Máriát ábrázoló – szobrot találunk.

A szobrok gyakran díszesen be voltak festve: a kéz és az arc enyhe bőrszínben pompázott, a hajat pedig sokszor aranyozták. A köntöst és szegélyét ornamenssel díszítették, és igaz- vagy hamisgyönggyel ékesítették: a földöntúli ragyogással a jelenség mennyei mivoltát hangsúlyozták.

Középkori városok

A gótikus építészet az egyházi építészetben érte el tetőpontját, de világi épületeket – várakat, házakat, városházákat, céhházakat, kórházakat, erődítményeket és hidakat – is emeltek gótikus stílusban. A városokat megerősített falakkal, kapukkal és tornyokkal vették körül, ezeket felvonóhidakkal és vizesárokkal látták el. A falakon belül szűkös volt a hely, ennek következtében az utcák gyakran nagyon keskenyek voltak.

A világi építészet egyik legjelentősebb példája az avignoni pápai palota.

A korábban még városokban is túlnyomó vályog- és faházak mellett egyre gyakoribbá váltak a kőházak.

Angol gótika

Sajátos úton haladt az angol gótikus művészet, amely sok tekintetben eltér a kontinens fejlődésétől. Az angol gótika kialakításában egyrészt a normann hagyományok, másrészt a ciszterci rend is fontos szerepet kapott.

A fejlődés fő iránya az ún. korai angol (early English) stílusban mutatkozott, amely a katedrális gótika külön angol válfaja, és a XII. század végétől kb. 1250-ig tart. Klasszikus példája Salisbury gyönyörű székesegyháza. De ebben a korban épült a lincolni, a wellsi, a yorki, a bristoli székesegyház.

Bár az angol gótika nem mindenben éri el az észak-francia színvonalat, kétségtelen, hogy a kezdeti tapogatózás után a XIII. sz. elejétől meglepő gyorsasággal fejlődik ki néhány évtized alatt számos olyan szerkezeti és formai eredményt elérve, amelyek a kontinensen jóval később valósulnak meg.

Az angol késői gótika továbbra is meglehetősen függetlenül alakította ki művészetét a XIV. sz.ban, ahol a század második harmadában jelent meg a sajátosan angol, ún. függőleges stílus (perpendicular). A mintegy kétszáz évig uralkodó, jellegzetesen helyi késő gótika többnyire megőrzi a bazilikaszerkezetet, de a tereket, elsősorban a főhajót erősen kiszélesíti. A falakat tágas ablakokkal törik át, amelyek a XV-XVI. sz-ban már szinte üvegdoboz jelleget adnak az épületnek. A nyílások előbb csúcsívesek, majd szegment-, illetve Tudor-ívesek lesznek, szélességük főként a későbbi korszakban megközelíti, sőt meghaladja magasságukat.
A boltozatok előbb szövevényes hálószerkezetűek, azután legyező-, végül csillárboltozatokká válnak.

Ebben a korban épült a gloucesteri székesegyház, valamint a windsori és cambridge-e királyi kápolnák.

Felhasznált irodalom:

Maria Christina Gozzoli: A gótikus művészetről, Corvina Budapest, 1990.

Entz Géza: A gótika művészete Corvina Budapest, 1978.

Gerő László: Az építészeti stílusok Holnap Kiadó Bp., 1998.

Nikolaus Pevsner: Az európai építészet története Corvina 1974.


[1] Díszes oromzat gótikus kapuk és ablakok felett