A görög-perzsa háborúk (i.e. 492-449)



A Perzsa birodalom Dareiosz uralkodása alatt uralma alá kényszerítette a kis-ázsiai görögöket is. Mindemellet nem lépett fel ellenségesen a görög anyaországgal szemben.

A Marathoni  győzelem

i.e. 499-ben Milétosz hatalmi törekvései kirobbantották a ion felkelést (Perzsa túlerő leverte (Perzsákban ekkor merül fel a gondolat, hogy el kéne foglalni a Balkánt.

i.e. 492-ben  indult az első perzsa támadás (a vihar miatt el sem jutottak Görögo.-ig

i.e. 494-ben Dareiosz kevésbé veszélyes útvonalon büntető expedíciót küldött a görög városok ellen (maratoni öbölben vetettek horgonyt

i.e. 490. szeptember 12-én Marathonnál volt a döntő csata (3-szoros perzsa túlerő (Miltiádész serege győz

Perzsák mennek Athén ellen, hogy az athéni seregek előtt megérkezzenek, de ez nem sikerül  az erőltetett menet miatt és inkább úgy döntenek, hogy visszamennek Ázsiába. (Marathoni futó).

A thermopülai hősök és áldozatok

i.e. 480-ban a többszörös  perzsa hadsereg Xerxész vezetésével betört É-görögo.-ba. (Leónidasz élén odavezényelt csapatok feladata a szoros megvédése (6 napig bírják ( az áttörés védhetetlenné tette Athént (a várost  át kellet adnni (a lkosságot Szalamisz szigetére menekítik. Themisztoklész a perzsák és a spártaiak eszén túljárva kikényszerítette és megnyerte a szalamiszi tengeri csatát.

A plataiai győzelem

A görög földön áttelelt perzsa haderő i.e. 479 nyarán újra bevonult Athénba és a város  lakói másodszor is Szalamisz szigetére kényszerülnek. A görög szárazföldi haderők Plataiánál, a tengeri erők pedig Mükalé hegyfokánál mérnek végső csapást a rájuk támadó perzsákra. Megkezdődik a kis-ázsiai görögök felszabadítása.

Az athéni állam virágkora Periklész békekorszakában azaz a klasszikus korban

(i.e. 480 – szalamiszi  győzelem — i.e. 431 – Athén-Spárta testvérháború)

Periklész irányító szerepét nem annyira tisztségének (hadvezér), mint személyes adottságainak köszönhette. Nemcsak jó hadvezér, messzire tekintô politikus volt, hanem kitűnô szónok is, aki a népgyűlésben valósággal lenyűgözte hallgatóit. Ezért tudta az állam ügyeit szinte teljesen irányítása alatt tartani.

Elônye:

  1. A fiatal demokráciát komoly megpróbáltatás éri: a görög-perzsa háborúk (i.e. 492-449)
  1. 478 Athén létrehozza a perzsaellenes védelemre szolgáló szövetséget a Déloszi szövetségetet. Tagjai közösen akartak védekezni a perzsa támadásokkal szemben, azonban fokozatosan Athén vette át a védelem terhét, a szövetségesek pedig adót fizettek Athénnak.
  1. A háború után megerôsödik Athén (a rabszolgák száma megnôtt Athén a déloszi szövetséget a perzsa háborúk befejezése után is fenntartotta, s hogy helyzetét a szövetségen belül minél inkább biztosítsa igyekezett a szövetséges államokban mindenhol a démoszt hatalomra juttatni. A szövetség így Athént az arisztokratikus Spártával szemben katonailag is, politikailag is megerôsítette.
  1. Athén jelentôs fejlôdésnek indul, amely párosul egy társadalmi jóléttel
  1. Kialakul a klasszikus rabszolgatartáson alapuló árutermelés. Ez az amely megalapozta Athén nagyhatalmi helyzetét.

A demokrácia azonban sohasem lehet teljeskörű. Az athéni demokrácia az egész ókor leghaladóbb társadalmi és politikai formája volt. Teljes jogú polgárai számára politikailag teljes demokráciát biztosított. Azonban csak a szabad polgárok számára volt teljes a demokrácia, a többiek (metoikoszok, nôk, rabszolgák) ki voltak zárva a polgárjogokból és az ezzel járó elônyökbôl.

Gazdasági egyenlôséget természetesen még a polgárok számára sem tudott nyújtani. Egyre növekvô mértékben vette igénybe a rabszolgák munkáját, virágzásához pedig szükséges volt a szövetségesek kizsákmányolása és a terjeszkedés is.

II. A demokrácia államszerkezete, gazdasági alapja, társadalmi háttere

1. Gazdasági alap: – klasszikus rabszolgatartáson alapuló rabszolgatartás.

A rabszolgákat nemcsak a ház körül dolgoztatták, hanem az ipari és mezôgazdasági kisüzemekben is. Ahogy a műhelygazdálkodás magasabb fok, mint a háztartási gazdálkodás, úgy a rabszolgáknak az árutermelő műhelyekben való foglalkoztatása is magasabb fokot jelent, mint a családias házi rabszolgaság. Ezt nevezzük klasszikus rabszolgatartásnak.

– a rabszolgaság elônyeibôl fakadó jólét

Az árutermelés viszonylag általános jólétet biztosított. Voltak gazdagabbak és szegényebbek, de a különlegesen nagy vagyon ekkor még éppoly ritka volt, mint a nyomor. A polgárok valóban önálló tulajdonosok voltak, együttesen a polisz „társtulajdonosai”, az állam valóságos irányítói. Ez a szabad embereknek tág teret adott arra is, hogy képességeiket sokirányúan fejlesszék. Az árutermelésbe való bekapcsolódásra viszont nem volt egyenlô lehetôsége a jómódúaknak és a szegényebbeknek, a tehetôs iparosoknak, kereskedôknek és a parasztoknak. Aki nagyobb anyagi erôkkel rendelkezett, mint több munkaerôt, rabszolgát foglalkoztatott, mind nagyobb haszonra tett szert. A fejlôdés tehát a vagyoni különbségek növekedése irányába mutatott, s a rabszolga munkaerő fokozott alkalmazásával járt. Nincsenek szélsôséges vagyoni különbségek a, amely ugyancsak feltétele a demokráciának.

2. Társadalmi háttere: A társadalom két nagy osztályát a szabadok és a rabszolgák alkották.

I. A szabadok: A szabadok sem voltak – sem anyagilag, sem jogilag – teljesen egyenlôk.

– gazdagok, akiknek birtokán vagy műhelyében számos rabszolga dolgozott

– szegények, akik legföljebb egy-két rabszolgát tartottak, s maguk is közvetlen termelômunkát végeztek.

Jogi szempontból különbség volt a teljes jogú polgárok és a polgárjoggal nem rendelkezô idegenek közt. Az ilyenek betelepedését a fejlett poliszok szívesen látták, hiszen munkájuk fejlesztôleg hatott a termelésre, de a polgárjoggal járó elônyökbôl nem akarták ôket részesíteni.

II. A rabszolgák: A háztartási gazdálkodásban a rabszolgák elsôsorban a házimunkában vettek részt. A műhelygazdálkodás ugyan már az i. e. VIII. századtól kezdve tért hódított, de a szabad munkaerô még jó ideig általában elegendô volt a munkaerőszükséglet kielégítésére. A rabszolgákat nemcsak a ház körül dolgoztatták, hanem az ipari és mezôgazdasági kisüzemekben is. Ahogy a műhelygazdálkodás magasabb fok, mint a háztartási gazdálkodás, úgy a rabszolgáknak az árutermelő műhelyekben való foglalkoztatása is magasabb fokot jelent, mint a családias házi rabszolgaság. Ezt nevezzük klasszikus rabszolgatartásnak.

A rabszolgák helyzete a termelési ágak és az államok szerint változó volt:

  • legkedvezôbb helyzetben az iparban dolgozó rabszolgák éltek. Itt volt a legnagyobb jelentôsége a szaktudásnak, s ezért itt volt a legfontosabb, hogy a rabszolga érdekelve legyen a termelésben. E célból a jól dolgozó rabszolgáknak nemcsak jutalmakat adtak, hanem a legfejlettebb iparú poliszokban azt is megengedték, hogy a rabszolgák önállóan munkát vállaljanak. Csak a nyereség bizonyos hányadát kellett tulajdonosuknak átadniuk. Athénban a rabszolga életét is védték, hiszen a szakképzett munkaerô nagy érték volt.
  • lényegesen rosszabb volt a helyzet a mezőgazdaságban dolgozó rabszolgáknak. Itt ugyanis a szaktudásnak kisebb volt a szerepe.
  • a legnyomorúságosabb élete a bányában dolgozó rabszolgáknak volt. A bányaművelés meglehetôsen kezdetleges volt, szinte csak kézi erôvel történt.

III. A polgárok:

Saját maguk alakítják életüket. Ők szabják meg életüket. Athénban kötelezô volt a közösség ügyeinek intézésében részt venni. Ez az önigazgatás nemcsak az ókor legfejlettebb formáját jelenti hanem más meg nem haladott gondolat példáját.

Athén és Spárta lakosságának megoszlása:

Teljes jogú polgárok : 54% 5,4% (családtagokkal)

Metoikoszok : 9,3% 21,8% (perioiokoszok (családtagokkal)

Rabszolgák : 35,6% 72,7% (helóták)