A földtörténeti újkor evolúciós folyamatai



A földtörténeti újkor kezdetén, a harmadkor elején Ausztrália levált az Antarktiszról, az északi félteke szétvált É-Amerikára és Eurázsiára. A Gondwána is széthullott. Dél-Amerika összekapcsolódott É-Amerikával, India Eurázsiának ütközött  és így a harmadkor végére a kontinensek jelenlegi elrendeződése kialakult. Éghajlatára először a meleg, trópusi jelleg, a korszak második felétől egy lassú lehűlés volt jellemző. A növényzetre a ma élő nyitvatermők, sokféle zárvatermő elterjedése jellemző. Trópusi területeken pálmák, szubtrópuson babér- és keménylombú erdők. Mammutfenyők, mocsárciprusok. E korból származnak a hazai barnakőszéntelepek. Mérsékelt erdők – tölgy- nyírfajokkal. Az állatvilágra az emlősök példátlan fejlődése jellemző, kialakultak a ma élő gerincesek ősei. Még a kréta korszak közepén kialakultak a méhlepényes és az erszényes emlősök is. Az erszényesek őshazája a déli féltekén lehetett. A szétdarabolódás után Ausztráliában terjedhettek szét adaptív, az elszigetelődés miatt, mivel máshonnan kiszorították őket a méhlepényesek. A harmadkor első felére már a méhlepényesek fő rendjei is elkülönültek egymástól: rovarevők, rágcsálók, ragadozó, cetek, patások, főemlősök rendjei.

A negyedkor a földtörténet legrövidebb időszaka, közel 3 millió éve tart. A korszak kezdetén az erőteljes lehűlés eljegesedést váltott ki. A sarkokon kialakult összefüggő jégtakaró többször is lehúzódott – átlag százezer éves időtartammal. Ma éppen felmelegedő szakaszban élünk. A gyors klímaváltozásokat a harmadkori melegebb éghajlatot igénylő fajok többsége kipusztult. A fennmaradó fajok alkalmazkodása, vándorlása, keveredése új fajok számára nyitotta meg az utat. Megjelent a leghibbantabb, leggonoszabb állat az ember is.