Csokonai népiessége, szerelmi lírája

A rokokó olasz hatásra már diákkorában megjelent. Az ilyenfajta vonások későbbi műveiben is fel-feltűnnek. A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, felülemelkedés a köznapi élet szféráján. A rokokó tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog és viszonzottnak érzett szerelem, olykor finom erotika. Jellemző ezekre a versekre a miniatűr forma, a szimultán ritmussal előállított sodró zeneiség, a változatos ritmika alkalmazása. Ilyen rokokó verse a Tartózkodó kérelem és az Egy tulipánthoz.

A vers lényege nyelvi dallamában, zeneiségében rejlik. Kettős hangszerelésű a ritmikája, sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen skandálni.

Az uralkodó versláb az ionicus a minore:          ; ezt a verslábat Csokonai honosította meg a magyar költészetben. Csokonai költeményeiben gyakran tiszta rímeket használ.

Tartózkodó kérelem: a vers alapja egy metafora: „a szerelem tűz”. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, s erre a fájdalomra gyógyír csak a „gyönyörű kis tulipánt” lehet. Viszontszerelmet kér kedvesétől, s igenlő válaszért csókokat ígér.

A rokokó életérzéshez simulnak a görög Anakreon modorában írt költeményei. Többségük rövid terjedelmű alkotás, s valamennyi versformája az ún. anakreóni sor :                             .

Az igazi és teljes boldogság magában foglalja és feltételezi mások boldogságát is.

A boldogság c. verse egy anakreoni dal, ami két részből áll. Az első rész egy tájat ír le a boldogság pillanatában. Ebben a kis költeményben a túlcsorduló szerelmi-lelki-esztétikai élmény körül mind az öt érzékszerv öröme felhalmozódik: a virágok látványa, a jázmin illata, a szellő simogatása, az eper íze.

A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást rejteti, hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.

A rousseau-i szentimentalizmus

Lilla elvesztése új irányt adott költészetének. A poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek.

A Reményhez írott költeményében elbúcsúzik mindattól, ami életét tartalmassá tette. Az érzelmi-gondolati  tartalom – látszatra – ellentétbe kerül a külső formával. A ritmus mindvégig trochioikus lejtésű. A keresztrímek négy soronként váltják egymást. A meglehetősen bonyolult strófaszerkezetnek a kialakulása összefügg azzal a ténnyel, hogy Csokonai a szöveget egy már kész, adott dallamra írta. Átgondolt a versszerkezete is. A tartalom és érzelem párhuzamot alkot. Hangulati ellentéte éles kontrasztot alkot.

A megszemélyesített Reményt szólítja meg. A párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ. Nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. Rokokó képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó korszakát. A következő szakasz az előző képet a visszájára fordítja, az elveszett remények emléke elkeserítette. A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal. A remekmű megszületése alatt oldódott a fájdalom.

A tihanyi Echóhoz nem is igazi echós vers. A strófaszerkezet újszerű és bonyolult. Az elégia megszólítottja a visszhang. A költő a saját élethelyzetét mutatja be, azt, hogy ő ki van rekesztve az emberi közösségből, hogy ő sorsüldözött, hányatott ember. A versben megjelennek a szentimentalizmus irányzatának ismert motívumai: a halvány holdnak fényén elhagyatottan sírva sírt, elpusztult reményeit jajgatta el. Mégsem pusztán átvett stílusfordulat, hanem őszinte és megszenvedett realitás.

A reményeitől megfosztott ember élete kisiklását, költői pályájának zátonyrafutását panaszolja el. A panaszáradat oka nem Lilla. A magányba kíván menekülni.

Magát Rousseau mellé emeli. Egyéni sorsát rokonnak érzi az övével. Az a biztos hit zárja le ezt az elégikus hangú ódát, hogy a távoli jövő felismeri benne az előfutárt.

Dorottya: 1799-ben, somogyi tartózkodása idején írta meg Dorottya vagyis a dámák diadalma a Farsangon c. komikus eposzát. A cselekmény időtartama 24 óra. Színhelye: Esterházy herceg kaposvári kastélya. Csúfondáros, szatirikus hangnem uralkodik a költeményben. A szerelmi csalódás a társadalmi számkivetettség miatt a paródiához menekül. Kritikájának éle az ellen irányul, hogy a nemesség megtagadja a nemzeti hagyományokat, szokásokat, és e helyett az idegenekét majmolja.

Egy kisszerű és nevetséges történetet ad elő a hősköltemények modorában, az antik eposzok kellékeit is felmutatja. Az egésznek egy farsangi bál a kezdete. A komikum áthatja a mű minden részét.  Az elbeszélő is jelen van.

Csokonai népiessége

1799-ben írta Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című versét. A táj elbájoló szépsége által keltett csodálkozás szembekerül a műveletlenség sivárságával. Itt is hangot kap a távoli jövő ígérete, a remény. A bonyolult szerkezetű strófák utolsó, rímtelenséggel is kiemelt sorában sűrítődik össze a legmarkánsabb gondolat.

Csokonai írt olyan költeményeket is, amelyekben már a magyar parasztdalok nyelve, ízlése is jelen van.